MotoGP
2006.03.27. 20:46
Talmácsi Gábor a 8., Tóth Imre a 26. lett
Talmácsi Gábor a nyolcadik helyen végzett - folytatás két hét múlva, Katarban
A rajt jól sikerült Talmácsinak, az első kanyar után az ötödik helyen száguldott, két vetélytársát előzte meg. Az első kör végén Pesek, Simon, Bautista és Kallio előzte meg az összetettben tavaly harmadik magyar klasszist. Tóth Imre eközben a 25. volt.
Kialakult egy nyolcas élboly, amely elhúzott a mezőnytől.
A futam első harmadában gyakran változott a helyzet az élen, majd Bautista és Pesek ellépett a vetélytársaktól. Talmácsi folyamatosan csúszott vissza, majd a 8. helyen „megragadt”. Tóth a 27. helyen körözött. A verseny első nagy búcsúzója a 2005-ben világbajnok Thomas Lüthi volt, aki a 16. helyen haladva bukott a 13. körben.
A folytatásban is a Bautista-Pesek kettős diktálta a tempót, a spanyol azonban állandósította előnyét, sőt növelni is tudta. Talmácsi a közvetlen élcsoport mögött a 8. helyen haladt, úgy tánt, nincs esélye az előrelépésre, igaz a mögötte haladók sem veszélyeztették pozícióját.
A hajrában a pályafutása első vb-diadalát arató Bautista már hatalmas előnnyel vezetett, mögötte négyen csatáztak a 3. helyért. Végül Pesek és Pasini örülhetett még dobogós pozíciónak, míg a tavaly összetettben Lüthi mögött és Talmácsi előtt ezüstérmes Mika Kallio csak 4. lett. Talmácsi megőrizte a 8. helyet, míg Tóth a 26. pozícióban ért célba.
Talmácsi nagyon elfáradt a futam végére, ami nem is meglepő, mivel a rajt előtt még infúziót kapott betegsége miatt. A kedvezőtlen előzmény ellenére próbált a közvetlen élbollyal maradni, de váltógondokkal küszködött.
A 250 kcm-eseknél a spanyol Jorge Lorenzo simán nyert, a MotoGP nyitánya azonban meglepetést hozott. Az elmúlt években ritkán jeleskedő olasz Loris Capirossi ugyanis biztosan lett első, mögötte pedig a kategória újonca, a spanyol Daniel Pwedrosa végzett, így máris bizonyította, itt is a legjobbak között lehet.
A nap vesztese egyértelműen a címvédő, Valentino Rossi volt, aki az első körben hibázott, így végül csak 14. lett. Az olasz klasszis az elmúlt öt évben mindig megnyerte a nyitó versenyt, s később világbajnokságot is ünnepelhetett. Kérdés, hogy a mostani rossz kezdés rányomja-e bélyegét a folytatásra?
- Nagyon elfáradtam a verseny végére - mondta a verseny után Talmácsi Gábor. - Örülök, hogy az első versenyen az új csapattal sikerült értékes pontokat gyűjtenem. Megpróbáltam az élbollyal menni, de ismét probléma adódott a váltóelektronikával, ami miatt nem tudtam rendesen váltani és kezdtem lemaradni. Azt mondom, hogy összességében nem rossz ez a 8. hely felvezetésnek, és ha én is és a motorom is rendben lesz, akkor ennél csak jobb lehet a jövőben.
- Évek óta nem voltam ilyen beteg. Nem is értem, hogyan kaptam el - értékelte az átélteket Tóth Imre. - A láz önmagában is legyengített, de este görcsölt a hasam és semmit sem vett be a gyomrom. Felszívtam magam a versenyre és próbáltam keményen húzni a gázt. A kilencedik, tizedik kör környékén az egyik forduló közepén kiugrott a vállam helyéről. Majd elsírtam magam a fájdalomtól. Ekkor estem vissza látványosan. A vállam végül visszaugrott néhány pillanattal később a helyére, de ezt követően minden erő elszállt a jobb kezemből és csak nagyon nehezen tudtam megtartani a motort. Többször is megfordult a fejemben, hogy kiállok, de mindenképp be akartam fejezni a versenyt. Katarra már elkészül, egy vállban szűkebb ruha, ami lényegesen jobban fogja tartani a vállam. Most semmiképp sem műttetem meg a vállam, mert nem akarok annyit hiányozni. Nehéz lesz, de pontokat akarok szerezni a csapatomnak.
Forrás: http://nemzetisport.hu
|